Volt egy sorozat amit anno néztem és mindig imádtam, ez a Dr. House volt. Intelligens poénokkal volt tele, szarkazmussal, iróniával és bár sokaknak nem, nekem bejött a stílusa is a dokinak. A House legleglegutolsó részének, tehát az egész sorozat zárórészének a címe hattyúdal volt. A hattyú elvileg egyszer énekel életében. Csak egyszer. A halála előtt, így találó cím egy sorozat lezárásának, vagy az én esetemben valami más lezárásának. Következzen hát az én hattyúdalom:

Hogy miért hattyúdal? Nekem remélem nem ez lesz az utolsó írásom. Valami viszont mégis meghal, véget ér ma. Sőt, két dolog is.

Otthon

A legutolsó bejegyzésem óta történt valami. Elmondtam a páromnak D-t. Nagyjából mindent. Már rég megbeszéltük, hogy vége, hogy elköltözök és talán láttam is rajta valami megkönnyebbülést azóta, aztán egy este azzal fogadott, hogy szeretné, ha maradnék és próbáljuk helyrehozni. Rákérdezett. Konkrétan rákérdezett, hogy van, vagy volt-e valaki és nem bírtam nem elmondani. Annyira sajnáltam. Nem tudom mennyire volt jó ötlet elmondani, de nem hagyhattam abban a tudatban. Nem értette miért zárkózok el, én pedig szerettem volna, ha megérti, hogy képtelenség egy kapcsolat rendbetételén dolgozni úgy, hogy az ember minden gondolatával gyászol valami mást és arra összpontosít, hogy azt elengedje. És ki tudja, hogy ezt még rendbe lehetne-e hozni ennyi idő és ilyen mély sérelmek és elhidegülés esetén. A lelkemnek valahol jobb így, már régen el akartam mondani, másrészről ezzel teljesen felégettem az utat. A kocka el van vetve. Nem tudom jó ötlet volt-e. Ezt nem lehet jól csinálni. Ha nem kellő részletességgel mondok el mindent, akkor nem fogja érteni az egészet és azt fogja hinni, hogy szexről szólt az egész. Ha belemegyek a részletekbe az pedig talán még rosszabb. 

D

A mai nap fontos nap volt nekem. Ma volt egy éve, hogy minden elkezdődött.  Február 28-án. Ma lennénk egy évesek. Szerintem neki ez eszébe sem jut már, de én napok óta csak erre gondolok. Tisztán emlékszem mindenre, ami egy éve történt. A mai estére is. Annyira de annyira jól és felszabadultan éreztük magunkat. Játszottunk, szórakoztunk, aztán csak sodródtunk. Hagytuk, hogy maguktól történjenek a dolgok. Találtam ma facebookon egy hirdetést, egy mentett kutyának kerestek ideiglenes befogadót. A kutya pontosan olyan volt, mint D kutyája és ugyanaz volt a neve is. Itt majdnem elejtettem a telefont. Ilyen van? Ma van egy éve és pont most történik egy ilyen? Találok egy kutyát, ami ugyanaz a fajta és pont úgy hívják? Azonnal jelentkeztem befogadónak és le is beszéltem mindent, de sajnos azonnal kellett volna menni érte Szolnokra és én csak holnap tudnám ezt megoldani. Így végül máshoz került. Talán így jobb is. Ezt sem gondoltam teljesen át, csak sugallatot éreztem. Ez túl sok egybeesés volt, hogy véletlen legyen. Annyi ilyen történik velem mostanában..

Szeretnék pár szót írni az elengedésről. Amikor valakinek el kell engednie valakit, aki fontos volt neki, vagy még mindig az, az nem könnyű. Ezt lehet úgy csinálni, hogy feldolgozzuk, meg be lehet söpörni az egészet a szőnyeg alá és nem foglalkozni vele, úgy tenni, mintha minden rendben lenne, sőt, mintha az egész meg sem történt volna. Pár nap és olyan is lesz, csak az a baj, hogy ettől nem lesz feldolgozva, ugyanúgy ott lesz minden a szőnyeg alatt, ahová söpörtük, a többi szar mellett. A feldolgozás, mint ahogy a nevében is benne van, munka. Azon dolgozni kell.

Sokat agyaltam és mindenképp szerettem volna egy ilyen bejegyzést. A feldolgozás folyamatát 4 fázisra osztanám, ezek az alábbiak:

Gyász, Elfogadás, Tanulás, Gyógyulás

1. Gyász

Nos, ez a legszarabb rész. Kőkemény és nincs rá jó tanács, ellenszer, praktika. Ezt meg kell élni. Hagyni kell, hogy átjárjon, sírni kell, amennyi csak jól esik. Csak egy dolgot tudok mondani, erre kell gondolni: elmúlik. Én ennek a fázisnak a kellős közepén kezdtem el ide írni, hogy majd ettől jobb lesz és jobb is lett. Ha kiírjuk magunkból az sokat segithet.

2. Elfogadás

Ez az a rész, ahol beletörődünk. Elfogadjuk. Az elején az agyunk, sőt a testünk minden sejtje tiltakozik ellene és győzködjük magunkat, hogy ez bizony működött, csak.. Az a „csak” a baj. Minden okkal történik. Lehet, hogy működött, csak ha nem lenne ekkora a korkülönbség, vagy távolság, vagy ha nem lenne Covid, meg home office, vagy ha nem lett volna annyira féltékeny, vagy csak még nem volt itt az ideje az egésznek és rosszkor találkoztatunk, a körülmények.. stb. Annyi történet lehet és annyi „csak”. Az igazság az, hogy ha működött volna, akkor nem lenne „csak”. Akkor túlléptetek volna a problémákon és megoldottátok volna. Problémák mindenhol vannak, sőt.. krízisek, mélypontok, hullámvölgyek, érzelmi megingások, kapuzárási pánikok.. annyi minden előjöhet egy élet alatt és elő is jön és ha valami stabil és működik, akkor túljuttok rajta. Így történt, mert így kellett történnie.  Oka volt, hogy így történt. Ezt nagyon nehéz megérteni és elfogadni, főleg ha valaki fülig szerelmes. Nekem olyannyira nehéz volt, hogy a saját folyamatomban a 2. és a 3. pont sorrendje felcserélődött, pedig józanul belegondolva ez a racionális sorrend.

3. Tanulás

Ha elfogadtuk, hogy vége és vége kellett, hogy legyen, akkor meg tudunk nyílni azoknak a gondolatoknak, hogy mit tanultunk az egészből. Mit nyertünk? Mit csinálnánk másképp? Mit kaptunk tőle? Miben lettünk tapasztaltabbak? Mit rontottunk el? Az „Isten ajándéka” bejegyzésem erről szól kb. Rá fogsz jönni, hogy nem kár érte. Nem elvesztegetett idő volt és minden perc megérte. A szép pillanatok megmaradnak szép emléknek, a rosszak pedig tanulságnak és az egészből gazdagabban jöttél ki, mindegy mi volt a jó és a rossz időszakok aránya.

4. Gyógyulás

Amikor az előző pontokon túljutottunk, de tényleg túljutottunk és valóban megéltük a gyászt, valóban elfogadtuk, sőt már úgy véljük, hogy minden rossz ellenére nyertünk az egészből és gazdagodtunk és tudjuk azt is, hogy mikkel, akkor elkezdődhet a gyógyulási folyamat. Ez rólunk szól. Itt mindenkinek saját maga kell, hogy a legfontosabb legyen. Törődjetek magatokkal, szánjatok időt magatokra, jutalmazzátok, kényeztessétek kicsit magatokat. Rendbe kell jönni testileg és lelkileg. Nagyon fontos, hogy testileg is. Ép testben ép lélek, így szól a mondás. Nem árt kicsit odafigyelni az étkezésre, a mozgásra, folyadékbevitelre. Van akinek ezekkel előtte sem volt gondja, de mindig lehet jobban csinálni. A lényeg, hogy sokkal könnyebb lelkileg jól lenni úgy, hogy fizikailag már jobban vagyunk. Aztán jöhet a lélek. Önmagunk megismerése. A vágyaink, a félelmeink, a motivációink kutatása. Nagyon fontos, hogy itt még nem szabad új kapcsolatba belemenni, pedig itt már bármikor jöhet külső inger, de itt még nem állunk rá készen. Érdemes valami új elfoglaltságot találni, bármit ami leköt. Olvasni, új hobbiba kezdeni, kicsit a munkára koncentrálni, tanulni valamit esetleg, mindegy igazából, csak koncentrálni valamire, ami leköt minket és talán eddig nem is volt időnk rá. Szép lassan jól lenni. Jól lenni, immár testileg és lelkileg egyszerre. Elfogadni és szeretni magunkat, mert amíg magunkat nem tudjuk szeretni, addig más sem fog. Ez a pont a legnehezebb, van akinek soha nem sikerül jól lennie vagy szeretnie magát és nem nagyon lehet konkrét tanácsokat adni az egészhez, hiszen minden ember is más és minden szakítás, minden helyzet is. Én kő keményen ebben a fázisban vagyok és valahogy így képzelem el:

• A párkapcsolat vonalat teljesen el kell engedni. Nemhogy rágörcsölni nem szabad, meg megijedni, hogy egyedül maradunk, de egyenesen el kell engedni.
• A lehető legtöbbet magunkkal kell foglalkozni, azzal, hogy nekünk mi a jó. Lehet, hogy valaki jógázni kezd, valaki beiratkozik egy iskolába, vagy tanfolyamra, valakinek egy zarándok útra lesz szüksége és valakinek arra, hogy vegyen egy sportkocsit.

Ha folyton olyan dolgokat csinálunk, amitől nekünk jó, akkor előbb-utóbb jól leszünk és ha jól vagyunk, akkor fogunk készen állni egy új kapcsolatra, ami a legváratlanabb helyzetben fog megtalálni minket. Érezni fogjuk, ha valaki olyannal találkozunk, aki teljesen együtt rezeg velünk és talán ebben a történetben már nem lesz olyan sok „csak”. :)

A hattyúdal egy idióma, valakinek a minden addigit felülmúló legutolsó színpadi vagy drámai megjelenésére, vagy a halála előtt alkotott legutolsó művére (pl. versére) utal.^[1][2] Egy másik meghatározás szerint a hattyúdal "az utolsó színpadi, drámai fellépés, vagy bármilyen utolsó munka, amikor az előadó tudatában van annak, hogy ez lesz élete utolsó fellépése, és emiatt mindent belead egy utolsó, nagyszerű próbálkozásba. 

Wikipedia

Van egy másik madár, ami a hattyúnál jobban szimbolizálja a szakítás után lejátszódó lelki folyamatokat, ez pedig a főnix. A főnix meghal, aztán szép lassan a hamvaiból újraéled. Ez a fontos, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk főnixek, hogyan legyen a félből újra egy egészséges egész, egyedül.

Bence