Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad. 

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad. 

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad. 

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad. 

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad. 

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948.

Annyi mindent adott nekem ez a vers. D mutatta, ez az ő kedvenc verse és az enyém is ez lett. Segített keresztülmenni az elmúlt időszak nehézségein, bele tudtam kapaszkodni sokszor. Hiszen annyi minden van ebben a versben. Borús időkben vígaszt nyújt és kitartásra sarkall, “békeidőben” pedig óvatosságra int. Van benne hit, van benne Isten, van benne hazaszeretet, van benne barátság, figyelmeztetés, jó tanács, intelem. És ott van a visszatérő motívum, “a víz szalad, a kő marad”. Az állandóság és a változékonyság. Megannyi helyzetre ráillik ez a hasonlat és ez tetszik nekem. Van, hogy én vagyok a víz, van, hogy én vagyok a kő, van, hogy a problémák a víz, van, hogy a veszekedés a víz és a szerelem, vagy a barátság a kő, ami állandó és örök. És van, hogy egy kapcsolatot, vagy egy barátságot sérelmek szennyeznek be és van, hogy a víz nagyon lassan tud csak elfolyni, de ha egyszer elszaladt, a kő akkor is ottmarad. Megmarad. Ha igazi kő, akkor megmarad.

Barátság..

Elmesélek valamit. Volt egy barátom, a Miki. Egykor a legjobb barátom volt, aztán egy nap megharagudott rám és azóta nem beszélünk. Ez 12 éve történt. Egy nő volt az ok, aki már rég sehol sincs. Az az igazság, hogy a Mikinek igaza volt, hiszen vonzódtam ahhoz a nőhöz, az ő exéhez és ő ebből megérzett valamit, de én rá mindig egy tiltott gyümölcsként tekintettem. Aztán amikor a Miki valamin megharagudott és totálisan megszakította velem a kapcsolatot, onnantól a gyümölcs már nem volt tiltott és gyarló ember lévén én leszakítottam. Bár a gyümölcs nem volt olyan ízletes, mint amilyennek látszott, ettől még mi nem beszéltünk 12 évig, annak ellenére, hogy a Miki 12 évig nem is tudta meg, hogy végül kialakult valami köztünk. Decemberben jött ez a belső késztetésem, hogy igényem lett az emberi kapcsolataim rendbetételére, meg úgy egyáltalán borzasztóan megnőtt az igényem a minőségibb emberi kapcsolatok kialakítására és egyik este ráírtam a Mikire.

Beszélgettünk. Nagyon sokáig beszélgettünk. Úgy beszélgettünk, mintha tegnap beszéltünk volna utoljára és a 12 év el sem telt volna. Elmondtam neki mindent, azt is, amit nem tudott és tudjátok mi történt? Nem haragudott és megköszönte, hogy elmondtam ezeket. Megmutattam neki a verset, még a beszélgetésünk elején. Aztán amikor már rég elköszöntünk, fél óra múlva írt még egy utolsó sort: “A kő marad”. És csak ennyit választoltam: “A kő marad”.

Minden nap meghallgatom ezt a verset Sinkovits Imre szavalásában, az autóban ülve, vezetés közben. Minden nap. Tudjátok miért Sinkovits Imre? Nem ő szavalja a legjobban. Viszont a hangja megszólalásig hasonlít a nagypapáméra, aki meghalt és akit a világon a legjobban szerettem.

Nagypapám

Az eddigi bejegyzéseim témája a gyász volt. A gyász, D elvesztése miatt, hiszen ő lett a legfontosabb. Most egy másik fajta gyászról szeretnék mesélni. A nagypapámat szerettem a legjobban a világon. Már 20 éve, hogy meghalt és amikor meghalt, a Miki barátom volt mellettem. Azt hiszem én voltam a kedvenc unokája, talán azért, mert én voltam az első fiú unoka. Nem tudom. Talán azért, mert 3 éves koromig náluk laktunk. Talán azért, mert egy napon volt a születésnapunk. Ugyanazon a napon. Reggel mindig ő hívott először, aztán egymást köszöntöttük fel a telefonban. Ő volt a példaképem. Sőt, most is az. Mindig az lesz. Ő tartotta egyben a családot. Fontos volt neki, hogy születés- és névnapokkor összegyűljön az egész család és közösen ünnepeljünk ilyeneket. Különösen fontos volt ez Karácsonykor. Olyankor mindhárom fia és a családjuk, az összes unokatestvérem, mind náluk gyűltünk össze és együtt Karácsonyoztunk, aztán este ment mindenki haza és volt még egy otthoni külön kis Karácsonyozás is, az már a szűk családi körben. Számomra a Karácsony őt jelenti és nekem ezért ez az ünnep Szent és sérthetetlen, ez az a nap, ami körül forog az egész év. Sajnos kicsit szomorú is emiatt. Soha nem lesz már olyan a Karácsony, mint azok a Karácsonyok. Emlékszem az utolsó Karácsonyunkra. Talán akkor láttam utoljára egészségesen. Egy CD szólt, amit elkértem tőle kölcsön. Soha nem tudtam visszaadni már, ahogy a könyvet sem, amit a történelem tanár szorgalminak adott fel, hogy olvassuk el és szintén kölcsön adta. Ezek maradtak nekem, meg a pecsétgyűrűje emlékbe.

Amikor iskolába jártam, minden tanévben ki volt jelölve egy nap, amikor suli után hozzá mentem. Vele voltam egész délután és csak estére mentem haza. Sokat tanult velem előre. A családban ő az egyetlen, aki tudott németül és én németes voltam. Soha nem az adott anyagot gyakoroltuk, hanem ami majd csak következni fog, így ezek a napok után, mindig nekem ment minden a legjobban a tanórán. Matek ugyanez. Tanulás után pedig mindig filmeztünk. Nem volt még internet, sőt DVD sem, csak VHS. Kazetta.Volt vagy 200 kazettája és be volt számozva mind és volt egy kézzel írt kis notesze, amiben benne volt a számozás, meg, hogy mi hol található, meg minden. Elég precíz ember volt. Az összes Bud Spencer filmet láttam vele vagy százszor. A fülemben cseng a hangos nevetése. Ahogy a fülemben csengnek a viccelődései is. A szóviccei. Érzem az orromban az illatát. Látom a szemem előtt a hatalmas fülcimpáját. Azt mondják a fülcimpa életünk végéig nő és az övé jó nagy volt már. Amikor kisgyerek voltam gyakran játszott olyat, hogy megeszi a fülemet és a fülcimpámat harapdálta játékból, aztán persze én is neki. Tisztán emlékszem az arcára, mindenére. A legszebb ember volt számomra. Szeretnék ilyen szép öreg lenni én is. Mindegy hogy volt épp felöltözve, a megjelenése valahogy mindig határozottságot és eleganciát sugallt. Mintha befolyásos ember lenne, pedig nem volt az. Csak egy nagypapa volt. Egy családfő. Az egész család feje, mint egy király. Aztán meghalt a király és széthullott a királyság.

Volt egy kis telkük Fóton. Az egészet ő építette kb a kezével. Rengeteg zöldséget, meg gyümölcsöt termesztett. Idős koromra én is valami hasonlót szeretnék. Mindegy hol, csak legyen valami, ahova le lehet menni hétvégére. Volt sok ribizli bokor és a ribizliből bort csinált. Jó sokat ittam belőle, mindig amikor nem figyelt megittam a fröccsét, ő pedig csak nevetett, nem szólt. Mindig csak nevetett. Így él az emlékemben. Volt diófa is a telken és a dióból pálinkát csinált. Azt mondják a diópálinka 10 évesen a legjobb, ezért minden évben egy üveget elrakott és azt tervezte, hogy amikor lesz 10, akkor majd minden évben egyet megiszunk. Azt hiszem 7-ig jutott. :(

Sajnos nem tudtam megfelelően elbúcsúzni tőle. És a mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni a halálát, pedig már 20 éve. Teljesen talán ilyet nem is lehet feldolgozni. Ha visszamehetnék az időben, lehet azt mondanám magamnak, hogy menjek szakemberhez. Én akkor a legproblémásabb kamaszkoromat éltem éppen.

Az a helyzet, hogy amióta meghalt én még csak egyszer mentem ki hozzá a temetőbe. Évekig képtelen voltam. Aztán egyik évben egy kollégám unszolására elmentem. Elkísért a kollégám és a temető bejáratánál megvárt. Ha nem jött volna velem, egyedül nem bírtam volna rávenni magam. Nem emlékeztem hol van a sír, csak nagyjából tudtam, így keresnem kellett. Elég sokáig keresgéltem. Aztán egyszercsak megláttam. Megláttam és összerogytam. Még soha nem történt ilyen velem, de ott egyszerűen összeestem és fél óráig sírtam. Ez volt az egyetlen alkalom. Azt hiszem itt az ideje egy újabbnak. Megpróbálok kimenni hozzá. Ki kell mennem hozzá.

D-nek is meghalt a nagypapája és hamar kiderült, hogy az ő viszonyuk is teljesen ilyen volt. A Bud Spencer filmekkel, mindennel együtt, teljesen ugyanez. Ő volt a kedvenc unoka. Az a helyzet, hogy még soha senki nem értette meg ennyire milyen ez, csak ő. Ő pontosan tudta. Elmeséltük egymásnak a történetünket és sírtunk. Sírtunk a sajátunkon, aztán sírtunk a másikén. A születésnapomon küldött nekem egy hangüzenetet. Nagyon kedves volt. Késő éjjel volt, November 7-e, nekem pedig 8-án van a születésnapom. Azt hittem majd másnap köszönt fel, aztán pontban éjfélkor elküldte ezt a kis hangüzenetet. Tudta, hogy aznap lenne nagypapám szülinapja is és mondta, hogy most a nagypapáink egész biztosan együtt isznak fent. Még soha nem esett ennyire jól egyetlen köszöntés sem. Nem kell drága ajándék. Érzés kell. Ez kell. Azt hiszem valahol itt kezdődik, amikor két ember lelke kapcsolódik egymáshoz.

És üzenem D-nek: 

Ha fordul egyet újra a kerék,

Én akkor is a barátja leszek.

Mindig a barátja leszek.

És nem lesz bosszú, gyűlölet harag,

Hisz az idő lemarja a gyomokat.

Mert elfut a víz, és csak a kő marad,

De a kő marad.